„George Soros és inasainak liberális jelszava a »nyitott társadalom«, amely ideológia halálos propagandával áltatja a hiszékeny európaiakat, azzal a céllal, hogy megszüntesse a határaikat, identitásukat és a nemzeti szuverenitásukat. Pusztításuk miatt már nem sok maradt az európai országok hagyományából, társadalmi kohéziójából. Médiájuk populistáknak gúnyolja azokat, akik mindezt védik és ellenállnak a migráció ismétlődő hullámainak.
A balliberális progresszívek tagadják az egyéni felelősséget, mulandó beidegződésnek tartják a közösségeket, az államokat, a nemzeteket. Nekik csak az egyén a valódi, a létező. A népek, civilizációk, sőt a nemek különbségeit is megtagadva csak egymással felcserélhető egyéneket látnak maguk körül, akik a hedonista és globalizált piac törvényei szerint élnek. Szerintük e két tulajdonságában ki is merül az ember lényege. Vegytiszta mivoltában a balliberalizmus a korlátlan szabadság utópiája, amely a kommunizmushoz hasonló messianizmussal lép fel. Azt terjeszti magáról, hogy csakis ő lehet a tökéletes világ megtestesítője, az általa erőltetett új világ letéteményese. A balliberalizmus valójában az ösztönök változatos kielégítését tekinti a szabadság lényegének. És ettől éppúgy nem tágít, mint a magántulajdontól a kommunizmus!
Noha az általa irányított nyugati társadalmakat az eltűnésre kárhoztatja, a kommunizmus ikertestvér-ideológiája tökéletes szimbiózist alkot a piacgazdasággal, és irdatlan pénzügyi támogatást kap azok főszereplőitől. Franciaországban megnyerte magának a tőkéscsoportok nagy részét a társadalmi haladás, a bevándorlásdogma, a nemzeti hovatartozás elavulásának gondolatával. A közvélemény nagy része – tudatosan vagy sem – az újbaloldal gondolkodási mintái szerint éli mindennapjait. A városi liberális nagypolgárság kiváltságos gazdasági érdekeit szem előtt tartva a baloldali média elbeszélése szerint ítéli meg a nagyvilágot. Ugyanakkor az ő kebeléből rekrutálódnak a balliberális médiamunkások. Ez a nagypolgárság szövetségesének tartja a külvárosokat benépesítő, Európán kívülről érkező bevándorlókat. Aranyifjúsága felvilágosult elitnek képzeli magát, rózsaszín felhőinek magasságából tekint le az általa faragatlannak tartott vidéki nemzettársaira, a kispénzűekre, a kapcsolat nélküliekre, a »népiekre«, de gúnyolódik a hagyományos értékekhez ragaszkodó és kisebbségbe szorult polgártársain is.
